Egyik nap 21:45 magasságában értünk Balatonra Kiskutyámmal, amikor azt vettem észre, hogy valami baj van vele. Nyüszögött, helyiségről-helyiségre járkált a házban, holott ilyenkor már el szokott feküdni, vakarózott (pedig nem jellemző rá), majd kikéredzkedett az udvarra.

Kiengedtem, kint is nem sokkal később nyugtalanul rohangálni kezdett, majd a fejét dörzsölte a földhöz. Azonnal behívtam a házba, de nem feküdt le a helyére, hanem továbbra is nyugtalanul viselkedett. Kezdetben “csak” megduzzadt az arca, majd percről-percre jobban bedagadt a fejecskéje. Öt perc múlva már a szemei is alig látszottak.

A dolog egyértelmű, nem találgatunk, nem tökölünk. Orvos! AZONNAL!

Hívom az állatorvosunkat, sajnos nem értem el, mint utólag kiderült moziban volt és némára állította a telefonját (de amint tudott egyből vissza is hívott. Imádjuk  )

Akkor nem marad más, mint az Állatkórház. Az órámra pillantok: 22:15, nem baj leszarom. Hívom Őket, semmi. Ahogy az internetről kiderült, sajnos lassan két éve nincs a környéken éjszakai állatorvosi ügyelet � Ajjaj, így bajban leszünk...

Telefonálgatás, kapok egy jó tippet a Családból, hogy kit hívjak. "várj egy kicsit, mindjárt küldöm a számát". Az ágyon ülve, telefont szorongatva órányinak tűnő várakozás. Hívnám, mennék már, tenném a tőlem elvárhatót -vagy még sokkal többet is-, de egyelőre várok. Várom, hogy szóljon a telefon-. HOPP, megjött az üzenet. Két perc sem volt, de mégis örökkévalóságnak tűnt.

Hangja alapján 55-60 év körüli doki vette fel, villámgyorsan végig hallgatta, hogy ki irányított oda és mi a probléma. Ismeretlenül is korrekt volt, megértő, segítőkész és marhára leszarta, hogy negyed 11 van, kezdetektől egy valami volt középpontban: a Kutya érdeke.

Első kérdés:
- van a környéken Tiszafa?
Persze sajnos fogalmam sem volt,-botanikában egyáltalán nem vagyok jártas-, de azonnal megnéztem.
Villámgyors Google. Bassza meg, van tiszafa.

Öt másodperc alatt heveny agyvérzés, -nem baj azt még túléljük-, csak a tiszafával ne legyen probléma... 
- Figyeljen ide, ha van Tiszafa az halálos méreg Kutyának, Gyereknek egyaránt. Amennyiben megrágta a kiskutya, akkor azonnal állatkórház, meg kell hánytatni.
- Hol találunk most állatkórházat?
- Tudomásom szerint Székesfehérvár, illetve Budapest.
- Ha kell megyek, de tejköd van, amire felérek legalább 1,5-2 óra akkor is ha kitaposom az autó lelkét. Viszont ahogy vizesedik Panni feje ennél biztos, hogy sokkal gyorsabban kell lépni.
- Igen ilyen esetben az időfaktornak óriási jelentősége van.
- Ismerem a Kutyusomat, szerintem Ő nem rágott tiszafát -kurvára oroszrulett, de induljunk ki ebből-. (Utólag Szegénykémnek még pont egy spontán hánytatás hiányzott volna).
- Rendben, én is elsőre egy intenzív allergiás reakcióra gondolok, ebben az esetben viszont azonnal gyógyszertár és mondom melyik gyógyszert szerezze be. Nem tudom sikerülni fog-e, mert vényköteles.
Panni közben már elkezdett nagyon ziláltan lélegezni, tartottam tőle, hogy ne adj' Isten garat ödéma lesz a vége és befullad.
- Megoldom, ha kell dózerrel megyek gyógyszertárba...
Villámgyors Google ismét, közben Pankát bedobom a hátsó ülésre és padlógáz... Hely és személyismeret nélkül nehéz, pláne tejködben. 
Szerencsésen megérkeztünk, csengetek, húszas éveiben járó fiatal csajszi kinyitja a kis ablakot, elmondom mi történt, s mire van szükségem. Első körben is udvarias, korrekt, de tárgyilagos, közli, hogy sajnos a gyógyszer vényköteles. Tudom, tisztában vagyok vele, de kérlek segíts!

Majd 15-20 másodperces villámgyors, szóváltás következett.

Elmondtam, hogy bajban vagyok,nem szeretném ha a Kutyusom megfulladna. Ő természetesen segít, de receptre van szüksége, mert el kell számolni a gyógyszerrel. Persze megértem, semmi gond. Holnap az első dolgom lesz receptet hozni. Reggelig kellene, az ügyelet végére.

"Megoldom!"

Neki ez-az egy szó ismeretlenül is elég biztosíték volt. Bement, aztán nem sokkal később újra megjelent az ablaknál. Kiadta a gyógyszereket, de nem mondott árat. Amikor a kezébe akartam nyomni a pénzt, nem fogadta el, az indokolás pedig csak annyi volt, hogy hagyjam, most ne húzzuk ezzel az időt. Menjek és adjam be a gyógyszert, aztán ha jobban van, akkor csengessek be.

Őszintén meglepődtem a hozzáálláson, életében először látott, mégis korrekt volt, segítőkész és érdekes módon nem kellett sokat tökörészve bizonygatnom Neki, hogy bízhat bennem, nem fogom átverni, azt aki segítő kezet nyújt felém.... (Tulajdonképpen mondhatott volna bármekkora összeget a gyógyszerért, mert ha van nálam annyi, akkor nyilván gondolkodás nélkül fizettem volna ki.)

De Ő azt sem kérdezte mikor jövök vissza, egész egyszerűen tette amit szíve diktált. Segített!

Vissza mentem a kocsihoz, beadtam Pankának a gyógyszert, perceken belül helyreállt a légzése és jóval nyugodtabb is lett.

Amint úgy éreztem, hogy a kocsiban hagyhatom, rögtön vissza mentem rendezni a restanciámat. Hozzá kell tegyem: annyi pénzt fogadott el, amennyi a gyógyszer ára.

Izgatott, fáradt, stresszes, nyúzott voltam, ezért nem volt lehetőségem a hálálkodást nagyon bőlére ereszteni, csak annyit tudtam mondani, hogy "nagyon köszönöm" és már rohantam is vissza a kocsihoz. Sajnos a nevét sem volt lehetőségem megkérdezni...

Viszont nagyon-nagyon jó olyan emberekkel találkozni, akik átérzik a helyzetedet, kellő érzelmi intelligenciával, empátiával, segíteni akarással rendelkeznek ahhoz, hogy ne lökjenek még egyet a bajba jutott emberen, hanem inkább a hóna alá nyúlnak és kihúzzák a gödörből!

Ritka, ha valaki ismeretlenül is ennyire segítőkész, pedig nagy valószínűség szerint először és utoljára találkoztunk...

Viszont ha netán egyszer rám szorulsz, ígérem, hogy nem maradok adósod... 

A lehető legőszintébben KÖSZÖNÖM, hogy megmentetted a Kutyusunk Életét, nekem ez sokkal, de sokkal többet jelent bárminél!

Remélem eljut az üzenet Hozzád (szándékosan nem írtam gyógyszertárat, illetve várost, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson más szemszögből megközelíteni a dolgot.)

Köszönöm! <3